Prológus
Faith szemszöge |
Lehet, hogy ott vannak a szüleim, de tudom, hogy az ő kapcsolatuk sem olyan, mint régen. Egyre többet vitatkoznak és állandóan a munkába vannak elmerülve, ahelyett, hogy velem foglalkoznának. Hiszen annyit nem képesek megkérdezni, hogy kicsim, milyen napod volt? Ez már szánalmas.
Aztán ott van a legjobb barátnőm, Gwen, akinél jobbat el sem tudok képzelni. Azonban már neki sincs elég ideje, hiszen ő tovább tanult, míg én otthon élősködöm a szüleim nyakán. Rengeteget tanul a vizsgáira, emiatt sosem találkozunk. Pedig örülnék neki.
Mellettük pedig említettem a barátomat is, Luist. Emlékszem, hogy ő az első barátom, de tudom, hogy az érzelmeim sosem voltak teljesen tiszták felé. Én tényleg szeretem, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem szerelem, hanem egy túlságosan is erős barátság, egy erőltetett kapcsolat. Hiába vagyok mellette lassan egy éve, nem érzem azt, amit kellene. Ráadásul ő is egyetemre jár, és ha ez még nem lenne elég, ő a futball csapat kapitánya. A legtöbb lány megőrülne egy ilyen pasiért, de neki még csak arra sincsen ideje, hogy felhívjon.
Leültem az utca kiemelkedő szegélyére és észre kellett vennem, hogy egy könnycsepp hullott ki a szememből. Mindenem megvan. Mindenem. Mégis egyedül vagyok. Hihetetlen, mi?
Fejemet felemeltem a kihallattszódó zenére, Miley Cyrus egyik slágerére. Ez az egyik kedvencem volt, mégsem csalt mosolyt az arcomra. Lehet, hogy nem is a szeretteim a szánalmasak... hanem én?
Justin szemszöge |
A hirtelen jött hírnév és változás elvette a józan eszemet, ráadásul a nyomás is nagy volt, amit nem bírtam tovább és rossz útra léptem. Olyan emberekkel ismerkedtem meg, akikkel nem kellett volna. Emlékszem, Scooter baromira kiakadt, mikor ittas vezetés miatt előállítottak. Hát... megérdemeltem.
Viszont így visszagondolva, megérte. Ez egy olyan lecke volt az élettől, amit soha a büdös életbe nem fogok elfelejteni. Sikerült megtapasztalnom, hogy milyen mikor padlót fogsz és hogy mekkora kitartás kell ahhoz, hogy onnan felkelj.
Most pedig ismét visszakerültem a világ elé, arcomon egy győztes mosollyal. Fogalmatok sincs, hogy milyen nehéz egy őszinte mosolyt küldeni a világ felé, mikor rengetegen elítélnek. Érzem, hogy a nyomás megint a vállamra nehezedik, de nem hagyom, hogy újra romba döntsön.
Csak egy támpont kell. Valami, amiért kitarthatok. Valaki, akiért harcolhatok.
Szia! Nekem eddig nagyon bejön,remélem hamarosan hozod a kövit!😍
VálaszTörlésSzia! Bevallom, hogy ezzel most megkönnyebültem, mivel féltem, hogy senki se fogja elolvasni.:) Örülök, hogy tetszik, és ne aggódj, sietek!
TörlésSzia!Nekem is nagyon tetszik.Siess a kövivel ❤ 😘
VálaszTörlésSzia! Ennek baromira örülök! Ígérem, sietek!:)
TörlésNagyon jó , remélem befejezett Történet lesz belőle :)
VálaszTörlésGarantálom, hogy befejezett történet lesz!:)
TörlésSzerintem,nagyon jó lett siess az elsö résszel❤❤❤
VálaszTörlésÉs ha gondolod bele kukkanthatsz az enyémbe is:) hagyd-hogy-szeresselek-jb.blogspot.com
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésBarinő ne itt szidd az olvasóimat!
TörlésNicol tőled szeretnék elnézést kérni Adelaide miatt, de ő bétám és mindennap ellenőrzi a kommenteket és nem szereti, ha hirdeti a blogját.:) Egyébként örülök, hogy te is írtál és mindenképp benézek hozzád is!:)
Bocs Nicol, de tényleg nem szeretem, ha valaki hirdeti a blogját, bár nem kellett volna egyből leszidni téged.
TörlésBocs barinő, akkor többet nem ellenőrzőm a kommenteket.
Hogy kell blogot csinalni ?? Segitenel nekem ?? :$
VálaszTörlésSzia! Nagyon szívesen segítek. Írj egy e-mailt és megbeszéljük!:)
Törlésparicska18@citromail.hu:))
TörlésÍrtam:)
TörlésSzia,fantasztikusnak vélem már a bevezetést is remélem a továbbiakban is ehhez hasonlót olvashatok.xx:Just A Girl
VálaszTörlésSzia! Örülök, hogy tetszik és remélem, hogy a te blogodba is mielőbb felkerül az új rész.:)
TörlésSzia mikórra várható az első rész?
VálaszTörlésSzia! A jövő héten mindenképp felkerül.:)
VálaszTörlésMikor lesz ujresz ??:$😍😍olyan jol irsz nem tudok vele betelni :$$ nagyoon varom a kovit :$
VálaszTörlésSzia! :)
TörlésMár fent van! :D